Gyermekkép

A gyermek egyedi, megismételhetetlen, mással nem helyettesíthető individuum és szociális lény, melynek fejlődését a belső érés sajátos törvényszerűségei, genetikai adottságok, valamint a spontán és tervszerűen alkalmazott környezeti hatások együttesen határozzák meg.

A gyermek ugyanakkor fejlődő személyiség, akinek életkoronként, életkori szakaszonként és egyenként változó testi, lelki szükségletei vannak, melyek kielégítésében, a személyiség formálásban az őt körülvevő környezetnek meghatározó szerepe van.

Az óvodáskorú gyermek érzelmi állapotát nagymértékben az a családi atmoszféra határozza meg, amelyben él.

Érzelmi alapigényeinek kielégítése a biztonságérzet, védettségérzet a feltétele annak, hogy a kisgyermek érdeklődést tanúsítson a környezete iránt, kezdeményezzen és más emberekhez is kötődni tudjon.

Az óvodai nevelés csak szeretetteljes, meleg légkörben lehetséges. Az óvónő szerető, védő, óvó gondoskodása, a mosolygó, biztató tekintet, a körülvevő védettség adja meg a gyermek számára az érzelmi biztonságot, mely kiegyensúlyozott fejlődésének feltétele.

A GYERMEK SZOCIÁLIS LÉNY, a családi nevelés mellett az óvodának van kiemelkedő szerepe a szocializáció során: előnye a családdal szemben – hogy tudatosan alakítja, építi, kombinálja a szükséges nevelő hatásokat, következésképpen pedagógiailag determinált szocializációs előteret hozhat létre.

A gyermek tevékenykedő lény. Sokszínű tevékenységben alkalmazkodjanak egymáshoz, a közösségben kialakul az önérvényesítés és alkalmazkodás helyes iránya.

A XX. század folyton változó, alakuló valósága felveti azt a ma már közhelynek számító igényt, hogy a benne élő személyiség képes legyen áttekinteni, alakítani, változtatni környezetét, és a problémákra megfelelően reagáljon. A kreativitás az a képesség, ami még új utak keresésére, új válaszok megtalálására ad lehetőséget.

Olyan gyermekeket szeretnénk felnevelni, akik gyönyörűséget találnak mindenben – legyen az kagyló, toboz, vagy virág, mese vagy dallam. Saját frissen szerezett tapasztalataik, ismereteik okozzanak nekik örömet. Ha kiélheti magát a változatos alkotótevékenységben, problémalátó és problémamegoldó képessége fejlődik, alkalmassá válik a majdani iskolai életre is.

„Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban…A mi vélekedéseink és meggyőződéseink is csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: Így látjuk mi a világot. Nézzétek most már meg ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségeinkben. Azt vegyél észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk. És őket is a keresők útjára kell vezetnünk.”

(Rudolf Steiner)